2015. december 31., csütörtök

Szevasz 2015 ... Hello 2016

Tekintsünk el attól, hogy mióta nem írtam, rendben? Vagy kezdtem már így bejegyzést? J Upsz. Kint süt a nap, rotyog a lencse (nálam nem), és közben biztos a meleg tengerparton sütteted épp magad Zenben, koktélt szürcsölgetve (én nem) tehát tekintsünk el, hogy Andóka mióta nem írt blogot… Mindjárt 2016., most tényleg az év utolsó napján akar bárki is megfedni? Leginkább én saját magamat?

Ugyan, tavaly ilyenkor tudtam én, hogy 1 év múlva sok-sok hónap kihagyás után az új céges laptopomról pötyögöm az év utolsó bejegyzését a saját blogomra? Nem tudtam… Pedig hajlamos vagyok azt hinni, hogy én mindent tudok (ez fel is írom a „TO DO 2016 listára: Andóka, tanuld meg, nem tudhatsz mindent”).

Hajlamos vagyok határtalan optimizmusra, de képes vagyok tragikomédiába illően túlmisztifikálni a dolgokat negatív irányba is… Amikor tehát 1 éve ilyenkor melegítőben magoltam az eljárási jogot (köszi ELTE Jogi Kar, jó volt veled) és épp készültem az esti rózsabarack utcai activity partira Pubiéknál, azt hittem a 2014-es évnél keményebb nem jöhet, innen már csak felfelé vihet az út… 
Belecsúszva néhány perce a számvetésbe (pedig minden évben megfogadom, hogy nem teszem, de hát ezek a fogadalmak… addig tartanak, mint a fitnesz bérlet amit januárban váltasz ki, hogy te idén bizony modelalkatleszelbizony… aha. és februárban rájössz, hogy nem.), határozottan kijelenthetem, ezt is benézted Andóka! Már épp kezdtem is bele a „Ez a 2015 olyan de olyan nagyon …. nem frankó volt” mondatba magamban, amikor rájöttem, nem tudom szidni ezt az évet. Annyi minden történt, hogy az öt évre is elegendő lenne egy ember számára, de ha végig nézek ezen a 365 napon, néhányat elcserélnék, de a legtöbbet nem :)

Mert minden jó, ha a vége jó…

Hiszen tavaly ilyenkor, 2014. december 31.-én
  • nem tudtam, hogy januárban megszületik a blogom… Ami pont olyan lett, mint amilyennek megálmodtam, és minden reményemet felülmúlta az, hogy barátok, ismerősök és ismeretlenek mennyire örültek és támogattak. Azt sem tudtam, hogy ez mennyire örömet fog nekem szerezni 
  • nem tudtam, hogy lehet ennyire fázni, amikor 3 napig tizenkét órát állok a Mangalica Fesztiválon. Lehet :)))
  • nem tudtam, hogy hiányozhat valaki annyira, hogy megszakad a szíved újra és újra
  • nem tudtam, hogy hogy az előbbi is enyhülhet, és majd átalakulhat emlékké. Csak minden idő kérdése
  •  nem tudtam, hogy mennyire menő érzés 31 évesen szülinapi házibulit tartani a legjobb barátaidnak (és még a szomszédok is jól viselték a tömeget)
  • nem tudtam, hogy elkaphat a határtalan „boldog vagyok” érzés az Örs vezér téri villamosmegállóban egy szimpla őszi keddi estén, pedig nem is tökéletes az életem
  •  nem tudtam, hogy Tel Aviv a világ legkirályabb városa… Az. Ha egyszer odajutsz, örökre beleszeretsz
  • nem tudtam, hogy januárban megváltozik az életem, amikor 10 kiló mangalica zsírt vittem a Food Angels Hungary kis csapatának
  • nem tudtam, hogy egy pohár vaníliás puding mennyire értékes… Azóta máshogy eszem ezt is és minden más ételt
  • nem tudtam, hogy lehet mosolyogva kelni reggel hatkor hétvégén, mert krampusz leszek nélkülöző gyerekeknek ételosztáson
  •  nem tudtam, és az angyalka pajtásaim sem tudták még, hogy 2015. december 23.-án már nagybetűs ALAPÍTVÁNY leszünk, amit együtt ünneplünk
  • nem tudtam, milyen az, amikor 17 év barátság után fél évig egy butaság miatt nem beszélsz az egyik legrégebbi barátnőddel … nem tudtam, hogy mennyire jó utána megint az, ha az életed része újra
  • nem tudtam, milyen az, amikor visszakapsz egy olyan barátot, akik majd 10 évig alig voltatok egymás életének a részesei… és mennyire jó is tud ez lenni
  • nem tudtam, hogy ennyire jó libegőzni magnum fagyit majszolva
  • nem tudtam, hogy két ember, akit szerintem egymásnak teremtett az élet, végül megküzdenek e magukkal, a világgal, a múlttal, a kompromisszumokkal, és együtt lesznek. Megtették :)
  •  nem tudtam, milyen csodálatos hely a csopaki Márga Bisztró (úristen, annál is jobb), és az első hely, ahol felőlem penészes csirkét is adhatnának, a látvánnyal jól lakom (de inkább adjanak francia rakott burgonyát a nyári hideg uborkaleves után. Köszike)
  • nem tudtam, hogy lehet ennyire örülni, amikor megszületik egy kis hercegnő és végre vehetsz tüllszoknyát a GAP Baby osztályán (Hello Lizi J)
  • nem tudtam, bár sejtettem, hogy a távolság nem befolyásolja egy barátság meglétét. Még mindig nem :)
  • nem tudtam, hogy milyen jó is a Balaton parton a fűben feküdni, és nézni az eget. Csak úgy...
  • nem tudtam, hogy lehet ennyire kilátástalannak látni a jövőt … és nem tudtam, hogy onnan is fel lehet állni. mert fel lehet. csak akarni kell, rohadtul, fájni fog, sírsz közben, de nem tehetsz mást, csak nézel előre…
  • nem tudtam, hogy képes leszek a nagy volt szerelemmel új beszélgetni, hogy már nincsenek sérelmek, csak felnőtt viselkedés, és úgy rá gondolni miközben beszélgettek: „szép volt együtt, nekünk ennyi járt…”
  •  nem tudtam, hogy képes vagyok felmondani a saját Apukámnak. Azt sem, hogy ő ezért nem fog haragudni, sőt… Megkönnyebbül, boldog lesz, és velem örül a sikeremnek később
  • nem tudtam, hogy 2015. szeptember 7.-én reggel a róna utcán nem jobb kell majd fordulnom dolgozni, hanem balra...
  • nem tudtam, hogy mikor ezek a sorokat írom, már lejárt a próbaidőm a piros kis telefonos multinál
  • nem tudtam, hogy egyetlen kis lépés és változás megfordítja majd az életemet 180 fokba…
  • nem tudtam, hogy igazi multipatkány vagyok, aki imádja, ha ezren zsizsegnek körülötte, hogy reggelente csak kártyával mehet be a helyére, hogy szabályok kötik az életét reggel kilenctől este hatig… és ez nekem így jó
  • nem tudtam, hogy ennyire ki tudok állni magamért
  • nem tudtam, hogy lehet ekkora boldogság, amikor a legjobb fiúbarátom bejelenti, hogy kisbabájuk lesz a párjával, majd azt mondja: "Baba, alig várom hogy itt legyen..."
  • nem tudtam, hogy ha pálinkára és borra jégert iszok, bizony délután ötig fókuszálok mentes vízzel másnap (okos Andó. Egyes leülni)
  • nem tudtam, bár sejtettem, hogy lesz még egyszer az, hogy a húgom lesz az én nővérem, de legalábbis úgy viselkedik J))
  • nem tudtam, hogy békávéval járok majd minden nap dolgozni, ÉN. A kocsi sznob J))
  •  nem tudtam, hogy lehet még úgy érezni magad munkahelyen, hogy „ez az én helyem"
  • nem tudtam, hogy képes vagyok egymást követő 6 napon keresztül bulizni (Adri szülinapi hete volt nah…)
  • nem tudtam, hogy egyszer még úgy indulok majd egy céges csapatépítőre, mintha osztálykirándulásra mennék
  • nem tudtam, hogy új kollégákkal új barátok is lesznek az életemben, akik olyanok mintha mindig is ott lettek volna
  •  nem tudtam, hogy az a Tündérke, akivel idén szilveszterezek, tavaly még nem volt része az életemnek
  • nem tudtam, hogy lehet úgy gondolni a nehézségekre, hogy azt mondod:
„…se előbb se később nem kellett a változás, ennek így kellett lennie, mert különben nem itt lennék, nem velük, nem így…. És nélkülük és ezek nélkül én kevesebb lennék”


Mert sosem tudhatod… Boldog Újévet! J


2015. június 17., szerda

A harminc az új húsz?

Na nem nekem, mert én már rég betöltöttem A kort, épp néhány száz napja múlt el! 

Előre is elnézést az Uraktól, de most e témában nem érek rá veletek foglalkozni, Tudjátok, nektek 30 után jön a legjava, olyanok vagytok, mint a jó bor, ésatöbbi, szevasztok:)

Szóval a harminc az új húsz? Vagy inkább büszkén vállaljuk, hogy a harminc az harminc?

Minden nő életében eljön az a nap, amikor betölti a harmadik x-et, ez ellen nincs mit tenni. Valljuk be, kevesen bontanak vagy bontottak dom perignon pezsgőt közülünk e jeles esemény alkalmából. Ezen a héten egy madárhegyi domboldalban élő Kislány lesz hivatalosan 30 éves (20-nál egy nappal sem néz ki idősebbnek, nekem elhihetitek), és mivel picit aggódik a nagy nap miatt, eltűnődtem, hogy mint hiteles öreg, milyen tanácsokkal is láthatnám el mielőtt mély depresszióba zuhan. Mások problémáival kapcsolatosan mindig szuper okosságokat tudok javasolni, így ebben az esetben is hűen Andókához írtam egy listát gyorsan Neki előnyök és hátrányok oszloppal (mániám), aztán rájöttem, de hiszen nekem van egy blogom, így társadalmi jó cselekedetként úgy döntöttem meg is osztom veletek itt, hátha más is paradicsomos tésztába készül fojtani a bánatát, mert jön a para dátum.

Most így visszagondolva, valóban para? Előtte talán, utána már inkább mókás! Miért is para? Csak. Ez ilyen női dolog. Hogy a szám miatt, az ehhez kapcsolódó számunkra megkerülhetetlen életút számvetés végett, vagy csak a társadalmi konvenciók okán nem tudom, de sokan megállunk előtte egy percre és körül nézünk vagy néztünk, magunkban. Én is persze hogy megtettem, mondjuk egy évvel korábban, a 29. születésnapomon pánikoltam be: mindjárt itt a harminc és sehol sem tartok (pedig igen). A harmadik ikszen végül aztán szinte észrevétlenül átszökkentem, hiszen akkor valahogy kerek volt minden az életemben: úgy ahogy az elméleti Andóka nagykönyvben meg volt írva! Sok minden változott és történt az azóta eltelt mostmár több mint egy évben, jók és kevésbé jó dolgok egyaránt, ám határozottan kijelenthetem, én bizony imádtam a harmincadik szülinapomat, az egyik legvagányabb és legizgalmasabb évem volt, és nagyon szerettem harminc lenni! :)

Ám akik még nem töltötték be és negatív asszociációk élnek bennük, azoknak az alábbi kis szösszeneteket tudom felsorolni pro és kontra a teljesség igénye nélkül –szigorúan Andókásan, szubjektiven, ironizálva és humorizálva, hiszen az utóbbi kettő valljuk be minden élethelyzetben elengedhetetlen és nagy segítség. Hát még most, hogy a para évszámról van szó!

Kezdjük rögtön a negatív észrevételekkel, a rossz dolgokon mindig jobb hamar túlesni (ragtapasz, gyanta, abszint – egy rántásra mind, ezt vallom):
- igen, a húszas éveidről való sztorizások már lassan úgy kezdőnek " amikor fiatal voltam"
- a női újságokban új oszlopot kell nézned a krémek osztályozásánál: "mit használj, ha 30+"
- megtaláltad az igazit már? Akkor nyugodjál meg szépen
- Van már esetleg gyermeked is? Áh, akkor nem is olvasod ezt, nincs időd szülinapok számán parázni
- DE! Ha még nem vagy férjnél és/vagy nincs gyermeked, akkor az alábbi kérdésekre higgadt, javaslatom szerint egyszavas válaszokat adj, lehetőleg arcmimika alkalmazása nélkül:
                   "És nem is tervezel férjhez menni? De"
                   "Valójában szeretnél gyereket? Igen"
                   "Nem félsz, hogy kifutsz az időből? Nem"
                   " ........."   ez egy halk sóhaj lesújtó pillantással, nagy családi eseményen. 
                   Válasz: bort valaki?"
- Most jut eszembe, ezek a kérdések vadházasságban élőket is érinthetnek :)
- Nem, már nem leszel huszonéves anyuka – de néhány barátnőd az, tehát lesz kiktől tanácsot kérni
- Nehezebb a másnap - sokkal, nagyon sokkal (megoldás: ne igyál annyit)
- 1 óra alvás után NAGYON ráncos lesz a szemed reggel (megoldás: 3 liter víz, hideg uborka)
- Indokolt a hajfestés (nem hobbi), mert óhatatlanul megjelennek az ősz hajszálak 
- Egyre többször köszönnek csókolommal a liftben 
Sorolhatnám még, de minek, térjünk át a jó dolgokra!

Miért is örüljünk a harmadik iksznek?
- Az előbb felsoroltaknak a felét se vedd komolyan! Ez szabály!!!
- 30. Szülinap előtt határozottan kötelező szemtelenül sokat költeni a külsőnkre (fodrász, manikűr, pedikűr, masszázs. Próbáljon meg valaki beszólni, naugye.)
- A legfrankóbb ajándékok ekkor lesznek! Komolyan, mindenki hatalmas haccacárét csap, lehet, hogy még egy utazás is befigyel! (saját tapasztalat)
- A "társadalmi konvenció" szókapcsolatot mostantól szívből ignorálhatod. Már úgyis mindegy :)
- Ha nincs párod, új barter bizniszt köthetsz még egyedülálló haverokkal, hogy "majd ha 35 évesek leszünk összejövünk” meg ilyesmi. B-terv mindig legyen alapon.
- Van párod/férjnél vagy? Valamit jól csináltál.
- Gyerek is van? Két dolgot jól csináltál, és ez a gyermekek számával csak növekszik!
- Nem vagy még férjnél? Dehát Bridget Jones is elmúlt 30 amikor megismerte Mr. Darcyt!
- Nincs még gyerek? Ne ess kétségbe Kate Middleton is 30 után szült! 
- Ünnepnap, amikor elkérik a személyidet, ha bort veszel az Aldiban
- Ha betöltötted a harmincat, lemegy a nyomás, lesz 10 szabad éved (40-ig sok még az idő)
- Apropó bakancslista! Mehet a teljesítés! Ha megkérdezik, hogy nem lesz e sok az élményből, csak nem-e kapuzárási pánik, válasz: Egyik sem, de köszi a figyelmet!
- Megteheted életed legbátrabb és legvagányabb lépéseit is, hiszen "30 múltam, mikor máskor, ha nem most"
- 30 felett komolyan vesznek, hisz már 12 éve nagykorú vagy hivatalosan (kivéve mikor miki-egér mintás kapucnis pulcsiban mész az utcára. Ugyanez érvényes piros pompomos sapikra. Tapasztalat)
- Bármikor elsütheted azt a poént: "a rutin meg az évek"
- Gondolkodás nélkül drágább arckrémet vehetsz, mert "ebben a korban már igazán számít a minőség"
- Megdicsérheted magad, hogy képes vagy ugyanannyit bulizni, mint 25 évesen, és még mindig bírod (apró örömök ugye)
- Indokolhatod a koroddal, ha már nem bírod a heti 3 bulit egymás után és inkább otthon maradnál (pedig semmi para, csak inkább bekuckóznál a kanapén)
- Számot vethetsz az életeddel és kiborulhatsz, de legbelül már tudod bölcsen, minden okkal történt es mindennek eljön a maga ideje (én legalábbis ajánlom neki) 

Látjátok, minden csak nézőpont kérdése! Miután betölti az ember a harmincat, rájön, nem is kell a számot annyira komolyan venni, ám ha mégis, csakis pozitívan! 

Mit üzenek a szülinapos Kislánynak a Madárhegyen? Írhatnék közhelyeket, hogy hidd el nekem, ott tartasz ahol lenned kell, mindennek oka volt, ezek nélkül az évek nélkül kevesebb lennél, ugyanolyan szép leszel 1 hét múlva is, mint ma, és megütöm, aki leöregez Téged (mert akkor én is az vagyok) és mennyivel bölcsebbek és okosabbak vagyunk mint néhány évvel ezelőtt! A legfontosabb azonban az, hogy ami nem történt meg eddig, az még csak most jön, tehát igazán boldogságosan izgalmas éveknek nézel elébe! Még legalább kétszer ennyit kívánok és végre üdvözöllek a klubban, mert harmincnak lenni igenis menő!!!




2015. május 5., kedd

Futni vagy nem futni


Bekezdésként eltérnék egy kicsit a tárgytól, amit a cím sejtet. 
Öröm volt a kis lelkemnek, hogy a legutóbbi bejegyzés óta többen is érdeklődtek a jótékonykodás mikéntje után, valamint sok levelet is kaptam, amelyben kérdezték, hogyan is segíthetnének. Eszerint mégiscsak olvasták, olvastátok a blogom legutóbbi írását, és ezt borzasztóan köszönöm!  Még olyan régi barátom is, akiről azt hittem, nemhogy egyáltalán olvassa a blogomat, de hogy egy ilyen téma lesz az utolsó, ami felkelti az érdeklődését. Elméletben nincs ebben semmi különös, hiszen jó ember ő, régóta barátom, egyszerűen csak ez a téma és ő azt hittem - ezek szerint tévesen - távol állnak egymástól. Aztán egyszer csak rám írt, hogy jöhetne-e valamikor segíteni. Akkor azt éreztem, ez már egy kis győzelem! Nem nekem, hanem Nekik ott a Klauzál téren és a Borároson, meg mindenütt!

Ezúton elnézést kérek, hogy nem írtam azóta, de azt hiszem, picit megfutamodtam. Átvitt értelemben mindenképp. Nem tudtam hogyan tovább. Maga az élmény, ami ért aznap ott, őszinte leszek, idő kellett, míg feldolgoztam. A bejegyzésbe pedig azt hiszem beleraktam az egész lelkemet - a hálámat, a dühömet, Andókát, úgy ahogy van, hogy segíthessek. Ti pedig elolvastátok, és nekiláttatok segíteni! Végtelenül megtisztelő megírni olyasmit, aminek hatására az emberek cselekednek, főleg azért, mert ezt szerettem volna elérni! Ez pedig így is történt: sokan segítettek azóta rászorulókon, ismerősök vagy ismeretlenek egyaránt! Köszönöm ezt Nektek/Nekik az Ő nevükben is! 


Mint ahogy beszélni valója, úgy írni valója is mindig akad Andókának, de sokszor csak ültem a kis fehér laptopom előtt esténként, és azon gondolkodtam, most akkor írjak egy posztot a túródesszertekről? Komolytalannak éreztem, és talán nem méltónak a pudingos kislány felé! De most már talán Ő sem fog megharagudni, ha visszatérek Andókásan, így hát vágjunk is bele! 


Szóval futás. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy futós lány (és itt most finom voltam és nőies). Az általános iskolában és középiskolában volt egy számomra értelmezhetetlen feladat testnevelés órán, „kúper-teszt”. Biztos emlékeztek. 12 percig kellett futni körbe-körbe a pályán. Miért pont 12 perc? Miért nem 11? vagy 13? Szerintem totál nem logikus. No mindegy is, egy dolog biztos volt ezekben a feladatokban: Andóka végzett utoljára… Akár épp pufifánk voltam, akár nem. Általában már söpörték a salakot utánam, amikor bezuhantam a célvonalba. Tök égő volt nah. Legfőképp pedig nekem, mert meggyőződésem, hogy én nem tudok futni. Nem arról van szó, hogy utálnék, vagy ilyesmi, hanem NEM TUDOK FUTNI CSAK ÚGY. Félreértés ne essék, tudom gyorsan kapkodni a virgácsaimat ha muszáj (ha megkerget egy kutya nem állok egy helyben), de esküszöm, látom magam előtt, ahogy futok: a gyaloggalopp láb mozgás oldalirányba hozzám képest semmi! Míg a filmekben mindenki fitten frissen gazella testűen suhan az úton mosolyogva, „imádok futni” arccal, szinte mintha felhőkön szökkennének… és ekkor elképzelem magam, ahogy futok, lúzereskedve, oldalra kalimpáló lábakkal.

A barátaim közül sokan futnak, hol élvezetből (fura népség ők ez biztos), hol kényszerből (strandszezon), de én határozottan ellenálltam. Eddig. Történt ugyanis, hogy nem is olyan régen elkezdett érdekelni a dolog. Olyan szépen beszéltek róla a többiek, legfőképp a Kereszttesóm (innen is köszipuszi), hogy elkezdtem kacérkodni a gondolattal: Andóka, le kéne menned futni.


Nem kapkodtam azért el ezt a dolgot, az elhatározást mindenféle olyan fontos teendők követték, mint szimpatikus cipőfűző választása a már meglévő szuper pompás edzőcipőbe (naná, hogy kiderült, hogy ez valójában futócipő, mi ez, ha nem jel), mert hát ez fontos. Pont. A zenei listát is összeállítottam a telefonomon, ugyanis mindig, ha meghallottam egy jó számot a rádióban, gyorsan feljegyeztem, mondván, „hm, erre tudnék futni”. Múlt hétvégén már le szerettem volna menni futni a Balaton partra – mondván, mi más tudna rávenni erre, mint a szeretett Balcsi – ám az időjárás nem volt barátom, és úgy voltam ezzel, mint az első opera élménnyel: óvatosan vele, örökre meghatározza a későbbi  kapcsolatotokat! Mivel nekem az első ilyen zenés attrakcióm 4 aspirin társaságában végződött, óvatos duhaj voltam futás ügyben is.


Eljött aztán a tegnap. Nem úgy keltem reggel, hogy MA FUTOK. Igazából fel sem akartam kelni, bár tudjuk, ez nem kívánságműsor. Vészesen melegedett napközben az idő, ilyenkor pedig én is, mint minden magamfajta nem tökéletes gisellebündchen vonalakkal megáldott pályatársam szívhez kaptam: bakker már május, mindjárt itt a stand szezon és a Rukkel-tó, és még nem vagyok gazella testű. Azonnal moströgtönmennikell mozogni (ezúton üzenném saját magamnak és sorstársaimnak, hogy valóban mozogni jó – pfff, mekkora sportnagykövet lettem –de nem leszünk gazella testűek talán soha, mert még Giselle se néz ki úgy valójában szerintem, mint Giselle. Ezt minden nap megpróbálom magammal elhitetni. Ha sikerült, szólok).


Mit csűrjem-csavarjam itt a szavakat, el akartam menni tornázni, de végül hazaérve inkább ledőltem az ágyba a migréntől szenvelegve, amikor a Kishúgom megérkezett hozzám. Közölte, hogy elviszi a kocsimat – mert ő bizony elmegy edzeni, és nem lenne-e nekem is kedvem megmozdulni. Bájos teremtés, de mindig igaza van – ezt el ne mondjátok neki! Mondtam is kedveskémnek, hogy jóarc vagy, vacsora is kéne gondolom neked mire hazaérsz, de ha elviszed a kocsit, mégis hogy menjek el az edzőterembe és bevásárolni? Hm? Hm? Cuki flegmasággal rávágta: menj el futni itt és vegyél valamit a zöldségesnél a sarkon. Hát mivel sok pénzért taníttattuk ki a Gyereket valamint természetesen vág az esze mint a borotva ösztönösen, rájöttem, hogy nem is mond olyan butaságot. Itt is van a közelbe az utca, ha összeesek akkor is haza tudnak hozni, és még a zöldségest is meglátogathatom közben! Úgy belelkesültem, hogy még Ő is megijedt szerintem, de csak helyeselt buzgón, ne essen a lelkesedés! (szerintem azt hitte egyébként, hogy visszafekszem az ágyba, ha kitette a lábát az ajtón)


De nem tettem. Helyette befűztem a régi cipőbe az új szimpatikus cipőfűzőt, gyorsan letöltöttem a "nikerun" applikációját (mindent dokumentálni kell alapon), lemostam a sminkemet (nehogy már futó pandának nézzenek izzadtan), felrántottam egy nem szimpatikus mackónadrágot, Minnie egeresbe felkötöttem a hajamat, és megindultam. Olyan elégedett és büszke voltam magamra amikor ráléptem az aszfaltra, hogy el sem tudom mondani, mintha az Olimpián álltam volna rajthoz! Mindösszesen 13:18 percet futottam, a Róna utca és a Szugló utca sarkán egészen megiramodva, kb. másfél kilométert, ami gyakorlott sportolóknak nevetséges táv, de nekem a maraton volt maga! Büszke voltam, mert legyőztem Andókát, neki iramodtam 31 évesen a futásnak (jobb később mint soha ugye), és végre nem azért nevetgéltem magamat kívülről látva, mert gyaloggalopposan cikáztam, hanem mert láttam magam előtt a végtelen nagy büszke vigyort a fejemen végig, mind az összes tizenhárom perc tizennyolcmásodperc alatt!

És hogy milyen volt? Kűzdöttem az életemért. És hogy ment? Andópapa kedvenc szófordulatával élve: szarul, de büszkén! A jövőt tekintve pedig néhány közhellyel élnék: lesz ez még jobb is, lassan de biztosan, hosszú az út a sikerig, fontos a kitartás és miegymás. A tanácsokat szívesen fogadom, nekem egyenlőre egyetlen célom van: élvezzem. 


Egy ismerősöm mondotta volt, hogy egy workout session sem történt meg, ha nincs dokumentálva képi úton, így hát íme a bizonyíték! 






Csokoládé Puszedli Mindenkinek, Futásra fel Gazellák!